Mit jelez az olajár mélyrepülése

Baj van a világgazdaságban. Az olaj ára a héten 40 dollár alá esett, de az áresés ezzel nem állt meg. Jelenleg a 35 dollárt ostromolja felülről.

Vannak szakértők akik szerint a 30 dolláros ár sem elképzelhetetlen. Az alacsony olajár az autósoknak öröm, a világgazdaságban viszont az összeomlást előszele. A 2008 után a gazdaság megtorpanását az olajár is jelezte.
2008 után a gazdasági válság kiteljesedésekor a 140 dolláros olajár 40 dollárra esett, ami világgazdaság energiaigényének csökkenését, vagyis a gazdasági tevékenységek visszafogottságát jelezte.

Jelenleg hasonló a helyzet. A 2014 -ben elért 105-110 dolláros ár nem egészen egy év alatt leesett 40 dollár alá. Ez azt jelzi, hogy a világ olajalapú energiaszükséglete visszaesett. Az olajtermelő országok piaci részesedésük megtartása érdekében nem csökkentik termelésüket, inkább az árból engednek. Olcsó olajat csak ott érdemes kitermelni, ahol nem kell különleges technika a felszínre hozásához. Ezzel a drágán termelő versenytársakat lehet kiszorítani a piacról. (Az olajpala kitermelésének önköltsége 60 dollár körül mozog, így a tartósan alacsony olajár az erre szakosodott ágazatokat teheti tönkre.)

A fő probléma azonban az állandó növekedésre és hitelekre alapozott gazdasági – pénzügyi rendszerben van. A világ gazdasága csak akkor növekedhet, ha termelt javakat a fogyasztás fel tudja szívni. Amikor ez a párhuzam felborúl vagy hiány, vagy túltermelés áll elő.

A gazdaság motorja a pénz. Az államilag ellenőrzött készpénz kibocsájtása töredéke a bankok által előállított számlapénznek. (Ezek a számlapénzek a bankok hitelezési tevékenysége folytán keletkeznek) Mivel a hitelezéseknek nincs felső korlátja, igy a gazdaságba ömlő számlapénzek pénzbőséget okoznak, ami csökkenti a pénz értékét. Jelenleg annyi pénz van forgalomban, amit már a világ összes vagyona sem fedez, vagyis a világgazdasában használatos pénz jelentős része fedezetlen, tehát értéktelen.

Egy darabig lehet hígitani a pénzt, de a történelem bebizonyízotta, hogy a pénzrontási kísérletek visszaütnek. (Régen az arany pénzérmék anyagához kevertek más fémeket, és az új érméket azonos névértékben hozták forgalomba, ezzel csökkentve a pénz értékének fedezetét.) Ezek a technikák a pénz elértéktelenedéséhez, más néven inflációhoz vezetnek.

Az olajár és pénz értékcsökkenése ennek a folyamatnak érdekes paradoxona. A pénzbőségnek áremelkedést kellene gerjesztenie, de recesszió előjeleit mutató világgazdaságnak nincs szüksége annyi olajra mint amennyit kitermelnek, tehát az olajnál egyértelmű a túltermelési válság ezért esik az ára.

A forgalomba hozott számlapánzeknél is túltermelés mutatkozik amiért egyre jobban inflálódik a pénz. (A kibocsájtott számlapénzek értékének csökkenését a bankok a maguk számára kamatok felszámításával ellensúlyozzák.) A számlapénzekkel eladósított világ a szakadék szélén táncol és már egy gyenge fuvallat is elegendő, hogy belezuhanjon.

Forrás: Costa Del Sol magazin

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s