COP21 – Elkészült a szöveg, megmozdulások Párizstól Budapestig

Red lines

IMG_7794

Mivel a jelek szerint a COP21 nem fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket; a tárgyalófelek egy olyan szerződést fognak ratifikálni, mely nem garantálja sem a klímaváltozás megfékezését, sem a felmelegedés katasztrofális hatásait, melyekkel a sérülékeny fejlődő országoknak már most napi szinten meg kell küzdeniük. Ezért több megmozdulás is készülőben van Párizs szerte.

A világ számos országából érkeznek résztvevők arra a demonstráció, amely délben veszi kezdetét a francia fővárosban. A civilek “red lines” („határvonalak”) jeligével hívják fel a figyelmet azokra a minimumokra, melyek egy biztonságos, igazságos, mindannyiunk számára élhető világ megteremtéséhez szükségesek.

Fél tizenkettő

A COP21 szövegét technikai okokból, fordítási és szerkesztési feladatok miatt a korábban tervezettől eltérően nem reggel kilenc órakor, hanem fél tizenkettőkor mutatják be, és arról néhány órával később szavazhatnak.

A klímakonferencia az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget, de lezárását – és ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását – előrelépés hiányában szombatra halasztották.

Az eddig ismeretessé vált utolsó – csütörtök este bemutatott – szövegváltozat szerint a 195 ország azt vállalja, hogy a felmelegedést átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják, de folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy csak 1,5 fokos legyen. Nyitott volt azonban a három legfontosabb kérdés: a differenciálás, azaz az erőfeszítések megosztása a fejlett és a fejlődő országok között, a finanszírozás, valamint a megállapodás célkitűzései.

A megállapodás politikailag kötelező érvényű lesz, de nem ír elő szankciókat azon államokkal szemben, amelyek nem tartják be – írta az MTI.


A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és tagszervezetei a Föld Barátai nemzetközi zöldszervezet felhívására helyi akciókat szerveznek december 12-én a klímacsúcs zárása alkalmából.

A mi jövőnk

A budapesti akció elsősorban a magyar klímaügyi döntéshozókat célozza és a lakosság, közösségek gyakorlati klímavédelemben való példaértékű kezdeményezéseinek szerepét hangsúlyozza – olvasható az MTVSZ közleményében.

A szervezet egy látványos kampánnyal készül: több mint 500 mécsesből kirakott KLÍMA – MI JÖVŐNK – MI JÖVÜNK  felirattal üzennek a politikusoknak, a fővárosban, a Szabadság téren délután fél öttől

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s