Az emberidomítás titkos mestersége és az agymosás

2015-12-12 15_14_15-Az emberidomítás titkos mestersége és az agymosás - Google Search - OperaAz emberi jogok védelmét exkluzív módon kisajátító társulat despotikus önazonosság elveire épülő eszközöket nem alkalmazhat. Még akkor sem, ha sok kommunistából átvedlett jogvédő „az emberiesség és tolerancia elveinek érvényesülése érdekében” legszívesebben most is az ötvenes évek módszereit alkalmazná. Legszebb álmaiban meg is teszi.

Köztudott, hogy iparilag fejlettebb államok a tudományos kutatások eredményeit, ahol csak tehetik, hadászati eszközök fejlesztésére is felhasználják. A háborús állapotok logikáját tekintve ez több mint kézenfekvő. Az ókori Róma egyik jelszava – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” – tágabb értelemben vet fényt a háborúskodás üzelmeire.Téves lenne azonban a hadászati kellékek körét a harceszközök hagyományos szertárára korlátozni. Napjaink eseményei jól mutatják, mekkora erőket képes mozgósítani többek között a gazdasági hadviselés fegyvere is.

A hatásfok megítéléséhez elegendő felidézni az Egyesült Államok által gondosan előkészített támadást, amely nem csak az orosz gazdaságnak, de az USA-szempontból veszélyesnek minősített kereskedelmi kapcsolatoknak is mélységes károkat okozott. A folyamat, mely mindmáig érezteti hatását (Magyarország kereskedelmi forgalma Oroszországgal a második helyről a tizennegyedikre esett vissza), mint tudjuk, a kijevi, háborúba torkolló zavargásokkal vette kezdetét. Hivatalos álláspont szerint a nép spontán fellángoló haragja vetett véget az ukrán honatyák oroszbarát politikájának – azzal az egyértelmű szándékkal, hogy demokratikus érzelmű polgárok, ősrégi vágyakozásuknak megfelelően, végre a felvilágosult nyugati államok szekeréhez köthessék országuk minden ízé­ben recsegő-ropogó saroglyáját. Aki pedig az események eme ábrázolási módjának hitelességét kétségbe vonja, magára vessen, ha rövid időn belül a szélsőjobboldali szégyensarokban találja magát.

Liberális körökben megbocsáthatatlan bűnnek minősül a felfogás, hogy a kijevi zavargások gerjesztésében amerikai ügynökök is részt vettek. Mert hiszen dokumentációs filmek bizonyítják, hogy bizonyos tengerentúli úrhölgyek a tüntetőknek nem tanácsokat, hanem kizárólag szendvicseket osztogattak. Ne boncolgassuk tehát a majdani események szövődményes hátterét, sokkal érdekesebbnek ígérkezik a kérdés vitatása, vajon milyen jellegű külső hatásokra vezethető vissza a jelenség, amelyből kiderül, hogy Nyugat-Európában az átlagemberek jelentős része, ha nem is döntő többsége, (még) elfogadja a hivatalos fórumokon közzétett nézeteket és (egyelőre) az egyre radikálisabb nézeteket valló baloldali, illetve magukat jobboldaliként feltüntető liberális pártokra adja szavazatát.

Az EU-adminisztráció demokratikus elveket csúfoló nyomásgyakorlása

Egyszerű lenne a magyarázatot egy bizonyos jóléti opportunizmusban keresni: a bőségben dőzsölő választópolgárok talán úgy ítélkeznek, ahogy vezetőik ezt elvárják tőlük; legfőbb gondjuk nem az igazság keresésében, hanem az anyagi boldogulásban ölt testet. Ezt a feltételezést támasztják alá felmérési adatok, amelyek kimutatják, hogy az EU-adminisztráció demokratikus elveket csúfoló nyomásgyakorlását nem a gazdag nyugati államok, hanem a volt szocialista tömb polgárai utasítják el a leghatározottabban. Erre vall többek közt a visegrádi négyek egységes fellépése a migrációs válság folytán felvetődő problémák megítélésében, és ezt példázza az is, hogy Németországban a legelszántabb ellenállást Merkel meghívó politikájával szemben a hajdani NDK lakosai tanúsítják.

Néhány kimagasló értelemmel megáldott liberális elemző a kínos jelenséget azzal a fejtetőre állított okfejtéssel magyarázza (Halld és csodálkozz!), hogy a kommunista diktatúrák szenvedő alanyai az őket ért despotikus megalázások következményeképpen még nem értek fel a gondolkozásmód azon fejlődési fokára, amely képessé tenné őket a liberális eszmékkel való azonosulásra. Az alapvető világnézeti irányultságokat illetően kétségkívül létezik a régi és új EU-tagállamok között egy feltűnő módon ellenkező irányba mutató tendencia. Vizsgálat tárgyává csupán azt kell tennünk, milyen kényszerítő eszközök hatására alakult ki ez a lényegbe vágó különbség. Vajon milyen erkölcsfejlesztő impulzusokat élvezhettek a bennünket felsőbbrendű etikára tanítgató liberális európaiak, és milyen minőségben korcsosult el a magunk, bolsevista sanyargatások folytán szegényessé vált, csupán keresztény gyökerű hagyományokra épülő ítélőképessége?

Nevelő hatású pszichés kutatások

Ha itt térünk vissza a tudományos ismeretek stratégiai alkalmazásának problémájára, érdekes elméleti és gyakorlati egybeesésről számolhatunk be, amelyben az amerikai (watsoni) magatartás-lélektan és a szovjet (pavlovi) reflexológia ellentmondásmentesen elfér egymás mellett. Mindkét koncepció a magatartási formák módosításának azon ágát vizsgálja, amelyben tanulási, pontosabban tanítási folyamatok az érintett alanyban nem tudatosulnak. A kutatók által részletesen feltérképezett pszichés mechanizmusok két alapvető nevelő hatású elemre vezethetők vissza: a helyesnek elfogadott viselkedést jutalom követi, nemkívánatos megnyilvánulások büntetéssel járnak. Állatkísérletek keretein belül a jutalom eledelből, a büntetés általában áramütésből áll. Ennek a módfelett egyszerű technikának a bevetésével csodásnak tűnő cirkuszi mutatványokat lehet produkálni.
Kommunista diktatúrák az állatok megfigyelése alapján nyert tudományos ismereteket humán vonatkozásban banális egyszerűséggel alkalmazták. Hasznosnak minősített magatartási formákat a hatalom gyakorlásába való bevonással jutalmazták, ami a legegyszerűbb esetben ki nem érdemelt előnyök élvezetét hozta magával. Nemkívánatos reakciók visszajelzése börtönbüntetéssel, akasztással és ehhez hasonlókkal járt. A hatalomelvű államigazgatási formát a népi demokratikus jogrend keretein belül majdhogynem kötelező módon alkalmazták; ez már a „proletárdiktatúra” megnevezésből is kiderül.

Liberális demokráciák esetében egészen más a helyzet. Mert hiszen az emberi jogok védelmét exkluzív módon kisajátító társulat despotikus önazonosság elveire épülő eszközöket nem alkalmazhat. Még akkor sem, ha sok kommunistából átvedlett jogvédő „az emberiesség és tolerancia elveinek érvényesülése érdekében” legszívesebben most is az ötvenes évek módszereit alkalmazná. Legszebb álmaiban meg is teszi. Igaz, ez csak sejtelem, amely beszédes megfigyelésekre alapozódik ugyan, de bizonyítani a hitelesség igényével nem lehet.

PC-beszédmód egyenlő gondolati szabadság nagyfokú korlátozása

Az emberidomítás avatott mestereire ilyen körülmények között komolyabb felkészültséget igénylő feladat hárult. Olyan fegyvereket kellett kovácsolniuk, amelyek hatásfokban megegyeztek a kommunisták megfélemlítési eszközeivel, de emellett feddhetetlen, minden gyanú felett álló eszmeiség propagálásával operálnak. Az ilyen irányú igényeket minden szempontból kielégíti a konstrukció, amelyet alkotói a „politikai korrektség” (PC) eredeti jelentésének eltorzításával gyilkos fegyverré funkcionáltak át. Ez a viselkedés- és képzeletformáló találmány annak a Pavlov és Watson által felvázolt eszköztárnak az emberi döntéshozatalra kifejlesztett változata, amely anélkül, hogy az érintett ennek végső céljáról tudomást szerezne, a gondolati szabadság nagyfokú korlátozásában érvényesül. A koncepció rendkívül egyszerű struktúrája ellenére a hétköznapi életben nehezen azonosítható: bizonyos szavak engedélyezett és tiltott használatára épül, minden fogalomra és az arra épülő gondolkodásmódra kiterjeszthető.

Alapvető nézetkülönbségek, amelyek a migrációs válsággal kapcsolatban felmerülnek, kiváló alkalommal szolgálnak a fegyver hathatós bevetésére.
Egy bajor kisváros demokratikus módon megválasztott jobboldali pártvezére, Sylvia Bohrer (CSU), csak ennyit merészelt egy helyi lapban közzétenni: „Amit ma megélünk, az egy invázió.” Alig jelent meg a cikk, a Die Welt című, országosan terített napilap máris ezekkel a szalagcímekkel csapott le az ártalmatlan, ám szabadon megfogalmazott látásmód értelmére: „Menekültek elleni uszítás. Helyi CSU-vezetőket kizárás fenyegeti. Idegengyűlölő kijelentések párton belüli haragvást idéznek elő.”

A szebb napokat is megélt Stern Magazin online kiadása Rasszizmus az interneten címszó alatt panaszolja felháborítónak tartott megfigyeléseit: „Menekültek ellen uszítanak, csőcselék módra hangoskodnak: A Facebook, twitter és co. közösségi oldalai egyre gyakrabban válnak jobboldali gondolatanyag platformjává. A rendszergazdák sokszor csak lassan vagy egyáltalán nem reagálnak. Ellenszél csupán más felhasználók irányából érkezik. A Stern TV-Magazin Facebook-oldalára is rendszeresen küldenek menekülttémákkal kapcsolatosan idegenellenes kommentárokat, melyeket rejteni vagy törölni kénytelen a szerkesztőség.”

Itt álljunk meg egy pillanatra, hogy pontosabban megvizsgáljuk az idézetekben alkalmazott módszer mibenlétét. A köztudatban ismertté vált PC széles körű társadalmi megegyezés alapján létrejött kódexnek tekintendő, amely bizonyos kirekesztő értelmű szavak („nyomorék”, „béna” stb.) mellőzésére szólít fel. A radikális liberalizmus ezt a jóindulattal megalkotott egyezményt fondorlatos módon, épp ellenkező értelművé, kirekesztő hatásúvá funkcionálta át. Saját szélsőséges meggyőződésük alapján vesznek fel az általuk szentesített „szótárba” szavakat, amelyek használatát fenyítéssel – mint fentebb láttuk, például egy demokratikus érzelmű pártközösségből való kidobatással – szankcionálnak. Természetes gondolkozású emberek számára megdöbbentő, milyen kifejezések kerülnek ily módon a turbóliberalizmus tiltott szavai­nak jegyzékébe.

Kommunista és liberális indítékú manipulatív beavatkozások

Az osztrák tévé évtizedek óta talán legkedveltebb politikai témájú műsora a vasárnap délelőttönként sugárzott Sajtóóra. Egyik őszi adásában a megkérdezett újságíró „külföldiekről” beszélt. A műsorvezető asszony ekkor valósággal ráförmedt: „Külföldi állampolgárok!” Többet nem mondott. Kollégája, mint egy megszégyenített kisdiák, ijedten megismételte: „Külföldi állampolgárok.” Aki nem ismeri fel, hogy itt a modern kori cenzúra egyik förtelmes válfajával állunk szemben, az maga is ennek a szótiltásnak az áldozata lehet.
Az emberidomítás avatott mesterei valóban agyafúrt módon tervelték ki, hogyan lehet az emberi együttélés ténylegesen létező szegregációs kinövéseit olyan csatarendbe állítani, amely a hazugságot igazsággá varázsolja és az igazság érvénysülését hazugságok garmadájával lehetetleníti el. Mosolygásra késztető az együgyűség, amellyel a Stern Magazinból kiragadott cikk szerkesztősége elárulja despotikus beállítódottságát. Szidalmazza a közösségi fórumokat, mert közreadnak jobboldali (nem „szélsőjobboldali”!) véleményeket. Majdhogynem büszkén jegyzi meg emellett, hogy ők maguk jobboldali nézeteknek nem adnak helyet.

Az eddigiekből talán ki is rajzolódott már a válasz a kérdésre, miben áll a különbség kommunista és liberális indítékú manipulatív beavatkozások között. A hajdani keleti blokk lakói, köztük mi, magyarok, mindig is tudták, hogy az ország sorsát kezükben tartó moszkovita bérencek hazugságból élnek. A nyugat-európai országok polgárai, akik a proletárdiktatúra sötét napjait nem élték meg, csak most kezdenek rádöbbenni, hogy a politikai elit, amelyet maguk ültettek a nyakukba, a sajtó hatékony segítségével orruknál fogva vezeti őket.

Martin Schulz ismét miattunk aggódik

A világhálón elérhető, egyébként titkolt híranyag hatására egyre nagyobb problémával találják magukat szemben a konszernekbe tömörített, kézi irányítású sajtóorgánumok, amelyek a német nyelvterületen már csak Lügenpresse (Hazugságsajtó) néven lesznek emlegetve. Ez a jelenség nem kerülte el az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz figyelmét sem, aki ezért november elején tanácskozásra hívta össze az újságkiadók szövetségének vezetőit. Üdvözlőbeszéde középpontját a hitelesség elvesztésétől való félelem hatotta át. Szónoklatában kitért a Lügenpresse vádjára is, arra buzdítván a jelenlévőket, hogy tartsanak ki eddig képviselt álláspontjuk mellett.
Nos, kinek nem tűnnének ismerősnek a következőkben idézett közhelyek?

„Egy látszólag magától értetődő dologgal kezdeném: szólásszabadság nélkül, szabad sajtó nélkül és pluralitás nélkül a hírközlés világában egy rendszerváltás fog bekövetkezni. Egy rendszerváltás, amely annak a demokráciának a végét vezetné be, amelyet mi ismerünk. (…) Bizonyos szomszéd országokban is aggodalomra ad okot a helyzet: Az EU-országból, Magyarországról gondokkal teli panaszok érkeznek hozzám arról, hogy az újságírók és művészek munkafeltételei meg lettek nehezítve…”
Ugye jól ismertek az idézett szólamok? Azt szokták mondani, minden emberben van valami eredendő igazságérzet, ha nincs, akkor ravaszság, ha az sincs, akkor elvetemültség…

A szerző kutató-pszichológus

This entry passed through the Full-Text RSS service – if this is your content and you’re reading it on someone else’s site, please read the FAQ at fivefilters.org/content-only/faq.php#publishers.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s