Emberi jogok és nemzeti érdek

A menedékjog korlátozhatatlan: akkor is mindenkit be kell fogadni, ha az a befogadók érdekeit sérti. Akkor is, ha az európai polgárok szabad mozgáshoz való joga sérül, akkor is, ha a biztonságuk van veszélyben. A legnagyobb baj ezzel az érveléssel az, hogy az EU az egész világon egyedülálló módon a gyakorlatban is megvalósítja mindezt.

December 10. az emberi jogok világnapja, amikor azt ünnepli a világ, hogy 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Ha pusztán abból indulnánk ki, hogy azóta a világ szinte valamennyi országa elfogadta a dokumentumot, könnyen hihetnénk, hogy elérkezett minden világok legjobbika.

Az emberiség ismert történetében ugyanis először deklarálták világszinten a választott (és nem választott) vezetők, hogy vannak olyan jogok, amelyek minden embert megilletnek. De mégis, tegyük fel magunknak a kérdést: közelebb kerültünk-e mára a nyilatkozat preambuluma által megfogalmazott világhoz? „(…) az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz”. Kötve hiszem.

Jogászi okoskodás nélkül is kijelenthetjük, hogy a nyilatkozat szellemi alapját a felvilágosodás és a francia forradalom képezik. Kiderül ez már a legelső cikkből is, amelyben megjelenik a sokszor emlegetett „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármasa. Ha viszont a francia forradalom az eszménykép, akkor érdekes lehet megvizsgálni, mi volt az eredeti jelentéstartalma ennek a triásznak.

Merthogy a XVIII. század végén szó sem volt arról, hogy minden embert megilletnének ezen jogok. Eredetileg ugyanis a hármas felsorolás kiegészült egy negyedik elemmel is: szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy halál – hirdették a korabeli francia falragaszok. Azoknak ugyanis, akik nem voltak hajlandóak elfogadni az új eszméket, vérpad jutott. A forradalom legnagyobb találmánya, a guillotine pedig fáradhatatlanul vágta a fejeket. És mivelhogy igencsak sokan voltak azok, akik nem értettek egyet, sok fejet kellett levágni. Robespierre-nek tulajdonítják a mondást, mely szerint „a szabadság nem jár a szabadság ellenségeinek”. Ezzel a gyakorlatban az volt a baj, hogy amíg Robespierre mondta meg, hogy kik a szabadság ellenségei, addig ő végeztetett ki másokat a szabadság nevében; később viszont mások mondták rá ugyanezt és végeztették ki őt magát is.

A valóság tehát az, hogy kezdetben az emberi jogok fegyverként (is) szolgáltak arra, hogy egy csoport érvényesítse érdekeit másokéval szemben. Ez történt Franciaországban, de a „szabadság földje” is így született. Ugyanis a XVIII. század végén, még a francia forradalom előtt, az amerikai gyarmatokon fogalmazódott meg először az „ember elidegeníthetetlen jogainak” gondolata. A híres Függetlenségi nyilatkozat robbantotta ki azonban a függetlenségi háborút is, amelyben a magukat a brit korona alól függetleníteni igyekvők legfőbb katonai szövetségesei a francia király és rokona, a spanyol király voltak.

Mára persze a szabadság és az emberi jogok harcosai meghaladták ezt a gyakorlatot. Ma már senkit sem végeznek ki a szabadság nevében. Mármint guillotine által. Merthogy egyedül ez változott több száz év alatt. Illetve az, hogy a második világháborút követően az emberi jogok nemzetközivé váltak. Az 50-es, 60-as években sorra születtek a nemzetközi egyezmények, amelyek mind az emberi jogok nemzetközi standardosítását célozták meg; valamint létrejöttek az olyan szakosított szervezetek is, mint az ENSZ és az Európa Tanács. Ezzel együtt pedig teljesen legitimen lehetett (és lehet ma is) bizonyos országokat pellengérre állítani, velük szemben gazdasági szankciókat foganatosítani vagy akár egyenesen háborút indítani ellenük, ha az emberi jogok és a nemzeti érdekek úgy kívánták.

Persze az, hogy ki, illetve mi sérti az emberi jogokat, nagyon szubjektív kategória. Egy dolog biztos csupán: nincs egységes mérce. Ahogy az amerikai patrióták elfogadták a Bourbon királyok támogatását azért, hogy egy másik király adói alól függetlenedhessenek, a mai USA is elfogadja bizonyos királyok segítségét, hogy dominanciáját megőrizze. És ahogy a patriótákat sem érdekelte, hogy a Bourbon királyok hallani sem akartak az ember veleszületett jogairól, úgy korunk amerikai vezetőit sem érdekli, hogy szövetségesei osztják-e Amerika szabadságjogokról alkotott felfogását.

De ne legyünk igazságtalanok az USA-val. Gondolhatnánk ugyanis, hogy Európában más a helyzet: itt mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, hála az Európai Uniónak. Igen ám, de azt látjuk, hogy a magyar menekültügyi szabályozást – emberi jogi alapon – folyamatosan bíráló uniós szervek semmit sem tettek, amikor Spanyolország Ceutánál 6 méteres kerítést épített, hogy távol tartsa a Marokkóból érkező illegális migránsokat, pedig ott – Röszkével ellentétben – jól dokumentáltan emberek haltak meg, miközben Európába igyekeztek. Azzal sincs baja az uniós jog legfőbb őrének, az Európai Bizottságnak, hogy emberek ezrei élnek embertelen körülmények között Franciaországban, Calais mellett a dzsungelnek nevezett spontán kialakult sátortáborban. Az itt összeverődött migránsok ezrei várják, hogy életük kockáztatásával a Csalagúton keresztül Angliába szökhessenek, jóllehet angol oldalon is szögesdrót fogadja őket.

De félreértés ne essék, nem állítom, hogy az emberi jogok kizárólag nagyhatalmi játszmákban kapnak főszerepet, sőt. Időközben kialakult ugyanis egy olyan ideológia, amely független a nemzetállamoktól és nemzeti érdekektől. Ezen kultusz követői (ál)szentül hiszik, hogy az emberi jogok mindenek felett állnak és akkor is érvényesek, ha elveszítik morális tartalmukat és nincs mögöttük társadalmi támogatás. Így történhetett, hogy idén Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyar László emberi jogainak megsértése miatt.

Azért, mert a független magyar bíróság nem átallott életfogytig tartó börtönbüntetést kiszabni a nyugdíjasokat nyereségvágyból halálra kínzó gyilkossal szemben. Sőt, a „nagytekintélyű bíróság” ítélete alapján Magyarnak kártérítés is járt, mert az elhúzódó bírósági eljárásban sérültek az emberi jogai. Bár nem készült közvélemény-kutatás a témában, biztosak lehetünk benne, hogy a többség nemcsak hogy kártérítést nem adott volna a gyilkosnak, hanem helyénvalónak találta volna, hogy élete végéig börtönben maradjon. Akkor is, ha megfosztják őt a „szabadulás reményétől”, akkor is, ha ezzel sérülnek az emberi jogai.

De vissza a menekültjogra, amely az emberi jogi gondolkodás sajátos képződménye. Megjelenése rokonítható az emberi jogok fentebb ismertetett érdekalapú kialakulásával. Merthogy a hidegháború idején a Nyugatnak igenis érdeke volt, hogy minél többen szökjenek át a keleti blokk országaiból. Ez egyfelől közvetlenül gyengítette a szocialista hatalmat, másfelől pedig a Nyugatra szökők értékes elemei lettek új hazájuknak. Azonban mostanra ez a jogintézmény is elszabadult és önálló életre kelt.

Az eredeti jogalkotói akaratra évtizedek alatt rárakódott „jogtudósi értelmezés” elhitette, hogy a menedékjog korlátozhatatlan: akkor is mindenkit be kell fogadni, ha az a befogadók érdekeit sérti. Akkor is, ha az európai polgárok szabad mozgáshoz való joga sérül, akkor is, ha a biztonságuk van veszélyben. A legnagyobb baj ezzel az érveléssel az, hogy az EU az egész világon egyedülálló módon a gyakorlatban is megvalósítja mindezt. Akár a saját állampolgárai élete árán is.
Ünnepelni nincs okunk, helyette tegyük fel magunknak a kérdést: jobb hely lett-e a világ az elmúlt néhány évtizedben?

(A szerző stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ)

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s