Működési szabályt változtatott az IMF Ukrajna miatt

image



Belső szabályzatának módosításáról döntött kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF), azért, hogy a továbbiakban is támogatást nyújthasson Ukrajnának. A jelenleg hatályos szabályzat szerint ugyanis az IMF nem hitelezhet olyan országnak, amelynek más állam irányába nem törlesztett tartozása van. Az AFP szerint a Valutalap ezzel azt kockáztatja, hogy azzal vádolják meg, engedett a politikai nyomásnak – írja a népszava.hu.

Ukrajna számára 17,5 milliárd dolláros segélycsomagot hagyott jóvá az IMF márciusban, ami veszélybe kerül, ha Oroszország valóban fizetésképtelenné nyilvánítja Ukrajnát. Márpedig erre nagy az esély, ugyanis Moszkva 2013 december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást kötött az akkor még Viktor Janukovics által vezetett Ukrajnával, amelynek alapján Oroszország 15 milliárd dollár értékben vásárolt volna ukrán kötvényeket. December 23-án az orosz pénzügyminiszter be is jelentette, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt kétéves lejárattal.

A Majdan győzelme után nem folytatódott a vásárlás, a 3 milliárd dolláros ukrán adósság december végén jár le. November közepén Oroszország felajánlotta, hogy kész feltételekkel átütemezni ezt, a feltételek között szerepelt, hogy Kijev ismerje el: állami hitelről van szó és nem magánhitelről, ahogy ezt most állítja. A másik fontos feltétel, hogy a visszafizetésre valamelyik vezető európai, vagy más országbeli bank garanciát vállaljon. Az Egyesült Államok elutasította a garanciavállalást, Kijev nem szándékozik fizetni.

A Moszkva által felajánlott átütemezés határideje tegnap, december 8-án járt le, és ha a Kreml tartja magát korábbi álláspontjához, akkor fizetésképtelennek nyilvánítja Ukrajnát és bírósághoz fordul.





Tisztelt Olvasóink! A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebook-on közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban. Ha értesülni szeretnétek az oldalunk frissítéseiről, húzzátok az egeret a KárpátHír Facebook oldalán a “Tetszik/Liked” gombra és pipáljátok ki az értesítéseket, hogy megjelenjünk a hírfolyamban.

Hozzászólás