Valamit elszámoltak? 5 milliárddal többe kerül a szombathelyi stadion

Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy a pletykák szerint a hivatkozott portál a szombathelyi szocialista önkormányzati képviselőhöz, Czeglédy Zoltánhoz áll közel, így nem meglepő, hogy az oldalon kritizálják a beruházást, a hír ugyanakkor igencsak érdekes, amennyiben helytállóak az információk.

image

Az építkezésre az állam közel 10 milliárd forintot biztosít, amiből 8,8 milliárd fordítható a tényleges építkezésre, a többit egyéb költségekre szánják.

Az építésre kiírt pályázatra három cég is jelentkezett, köztük a Strabag és a Switelsky is. A rangadó.hu úgy tudja, hogy a pályázók kivétel nélkül 14 milliárd forintos árajánlatot tettek, ami 40%-kal magasabb, mint amennyi forrás rendelkezésre áll.

Kérdés, hogy az ötmilliárdos többletet finanszírozza-e az állam, vagy inkább lebutítják a stadiont. Az eredeti tervek szerint ugyanis a létesítmény otthont adna több szakosztálynak is: kézilabdapálya, birkózócsarnok és súlyemelőterem is épülne. Ha ezeket elhagynák, az építkezés is olcsóbb lenne, viszont gyakorlatilag aláírnák a Haladás VSE halálos ítéletét.

A rangadó.hu értesülései szerint a pályázókat vészmegoldásként hiánypótlásra szólították fel, ez azonban vélhetően nem fogja eltüntetni az ötmilliárdos különbözetet, vagyis ha az eredeti terv szerint épül fel az aréna, akkor az államnak kell kiegészítenie a kivitelezésre szánt összeget.

Nem ez az első ilyen eset: a múlt héten kiderült, hogy a Diósgyőr stadionja is többe kerül a tervezett 8 milliárdnál, ezért az államkasszából újabb 2,9 milliárd forintot adtak a projektre.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s