Marine Le Pen célja a francia nemzetről való gondoskodás, bevezetné a gazdasági patriotizmust

image

Marine Le Pen pártja a vasárnapi első fordulóban 40 százalékkal végzett az élen a legnagyobb északi régióban, ahol maga a pártelnök vezeti a listát. Amennyiben a második fordulóban győz a Nemzeti Front, Le Pen a régió tanácsának elnöke lesz. A tisztséget a – zsidó sajtó által szélsőjobboldaliként elismert, valójában apja irányvonalától távolodó – politikus nem titkoltan a 2017-es elnökválasztás előtt annak bizonyítására kívánja felhasználni, hogy képes irányítani egy több millió lakosú területet.

“Úgy gondolom, hogy nem a régió feladata, hogy a szenegáli elítéltek szúnyoghálóit fedezze a malária elleni harcban” – mondta Le Pen hétfőn az RMC rádióban. “A régiónkban, ahol súlyos betegségek és a rák pusztít, az autista gyerekeket Belgiumba kell küldenünk, mert nekünk nincsenek intézményeink, ahol foglalkozhatnánk velük” – tette hozzá.

“Meg fogom ezért szüntetni a nemzetközi együttműködést, mert minden elköltött fillért a régióra és a lakóira kell költenünk” – hangsúlyozta a Nemzeti Front elnöke a Belgiummal határos és azzal azonos nagyságú francia régióban.

Nord-Pas-de Calais-Picardie-nak együttműködési kapcsolata van Malival, Szenegállal, Madagaszkárral, Brazíliával és a lengyelországi Sziléziával. A régió mintegy 1,7 milliárd eurós költségvetéséből 6 millió eurót költ ezekre a külföldi projektekre.

Marine Le Pen elmondta, hogy a gazdasági patriotizmus bevezetése a célja, hogyha elnyeri a régió vezetői tisztségét. “Mindent megteszünk azért, hogy a régió beszerzéseire elköltött közpénz a helyi vállalatokhoz jusson, a helyi munkahelyteremtés fejlesztésére. Kizárjuk azokat a vállalatokat, amelyek külföldi alvállalkozókat foglalkoztatnak” – hangoztatta Le Pen.

A francia vállalatoknak az érvényes jogszabályok szerint lehetőségük van olyan európai munkavállalókat foglalkoztatni, akik más uniós országok cégeinél vannak bejelentve és időszakos jelleggel vállalnak munkát Franciaországban. A dolgozókat a francia szabályok szerint kell fizetni, de a szociális járulékokat nem Franciaországban, hanem az alvállalkozó országában kell befizetni. Számos kelet-európai munkást foglalkoztatnak ily módon francia cégek.

Az északi régióban a 18,12 százalékkal a harmadik helyen végzett kormányzó szocialisták már vasárnap visszavonták a jelöltjeiket, hogy ezzel segítsék az áljobboldalnak megakadályozni a “szélsőjobboldal” győzelmét. A jobbközép Köztársaságiak listája, Xavier Bertrand volt miniszter vezetésével 25 százalékot ért el vasárnap. A jobbközép ugyanezzel a listával indul a jövő vasárnapi második fordulóban is, a baloldallal való alkalmi szövetségre már előzetesen nemet mondott az ellenzék.

Történelmi sikert ért el a Nemzeti Front a regionális választásokon

A Nemzeti Front vasárnap este egyébként öt éve tartó előretörését erősítette meg, amikor is országos szinten a szavazatok 30 százalékával az élen végzett a regionális választások első fordulójában.

Marine Le Pen pártja 2010-ben még csak a szavazatok 11,4 százalékát tudta megszerezni a regionális választások első fordulójában, azóta megháromszorozta a táborát. A 2012-es elnökválasztás első fordulójában a “szélsőjobboldali” politikus 18 százalékot kapott, 2014-ben a párt a szavazatok 25 százalékával megnyerte az európai parlamenti választásokat, márciusban pedig ugyanilyen eredményt ért el a megyei tanácsok tagjainak megválasztásakor.

Elemzők szerint Marine Le Pen 2011-ben indított stratégiája a párt országos beágyazása érdekében meghozta a gyümölcsét, a Nemzeti Front már nem egyszerűen egy protestpárt a klasszikus pártok ellenében, hanem az ország teljesen területén és a társadalom minden rétegében támogatottsággal rendelkezik.

(MTI nyomán)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s