Mikulás vs. Télapó

Van két hős, egy püspök és egy mitikus lény, akik minden év december 6-án összecsapnak, hogy elhódítsák az emberek, legfőképp a gyerekek szívét.

A küzdőtér egyik felén az identitászavarral küzdő Télapó, másik felén a “legendás” Szent Miklós püspök áll, akinek életét igen sok homály övezi. A dilemma tehát hatalmas, a tét pedig óriási: ki hozza a gyerekek ajándékát.
Ki is az a Télapó? Kik a jelöltek?
Régi hagyomány volt egész Európában, hogy a téli évszakban megjelentek olyan mesealakok és ijesztő démonikus lények, akik egyrészt szerencsét és ajándékot hoztak, másrészt megbüntették a gyerekeket.

A rémisztő és fagyos alakot sokan az ősi germán istenség, “hosszú szakállú” Odin és nyolclábú lova, Sleipnir hagyományának továbbélésének tartják. A német folklór szerint a gyerekek minden évben csizmát tettek a kémény mellé, amelybe szalmát és répát helyeztek azért, hogy megetessék Odin nyolclábú lovát, a mitikus lény pedig hálából ajándékokat adott.

A skandináv néphiedelem szerint a fagyos tél démona, a téli napforduló központi alakja, Julbukk hozott ajándékot a gyerekeknek. Az északi démon leghíresebb változata, a lappföldi Joulupukki, akinek figurája mára azonosult a Télapó alakjával.

Az angolszász kultúrkör részben a germán, részben a keresztény hagyományokra épített. A Télapó eredetét egyes kutatók a XVI. századi angol uralkodóhoz, VIII. Henrikhez kötik, aki a Karácsonyt a béke, az öröm, az étel, az ital és a mulatság ünnepének nevezte. Angliában ugyanis nem ünnepelték meg külön december 6-át, mint az ajándékozás napját, így az részben a királyi indíttatásra összefonódott a Karácsony ünnepével.

A Télapó orosz változata, a Gyed Maróz inkább köthető a szovjet antiklerikalizmushoz, sem mint valami orosz néphagyományhoz. Az orosz Télapónál már a Karácsony és az Újév is összemosódott,  hiszen Gyed Maróz segítője, Hópelyhecske is újévkor érkezett. Az oroszok manapság a fenyőfát is újévre díszítik, ami mellett a Télapójuk is gyakran megjelenik.

Gyed Maróz és segítője, Hópelyhecske

Fotó: AFP

Ki is az a Mikulás?

A kis-ázsiai Myra városának püspökéről – aki valamikor a IV. század környékén élhetett – nagyon kevés a hiteles történelmi és egyházi forrás.

Szent Miklós püspök, a matrózok védőszentje és a gyerekek jótevője a róla született legendák miatt válhatott ismertté. Az egyik legérdekesebb elbeszélés szerint Miklós segített egy szegény édesapának, aki azt tervezte, hogy három lányát nyilvánosházba adja, hogy pénzt szerezzen. A püspök meghallotta ezt, és egy éjszaka a nyitott ablakon keresztül pénzt dobott a szegény férfinak, így az elállt a szándékától.

Egy másik nagyon híres legenda pedig arról szól, hogy egy vendéglátóst – aki három gyereket meggyilkolt, tetemeiket pedig egy sóval telített hordóba rejtett – a püspök nagyon súlyosan megbüntetett.

Szent Miklós püspök tisztelete hamar elterjedt a görög és szláv területeken. 1087-ben ereklyéit Bari városába vitték, emiatt Európa nyugati országaiban is hamar elterjedt a kultusza.

Szent Miklós püspök

Fotó: AFP

A 11. században keletkezett a három megölt gyerek története, amit nem sokkal később dramatizálva is eljátszottak különböző városokban. Az ártatlan gyerekek napján, december 6. előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a Miklós-est: a gyerekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása, amelyet a mai napig sok helyen eljátszanak.
Mi a helyzet itthon?

Egészen a XIX. század végéig a „láncos Miklós” népszokás volt az, amit eljátszottak az emberek. Ez a hagyomány is Szent Miklós püspök és a gyerekek szoros kapcsolatát igyekezett megjeleníteni.

December 6. előestéjén a szereplők betértek azokba a házakba, ahol gyermekek voltak: vizsgáztatták, megimádkoztatták, majd tudásuk és viselkedésük szerint megjutalmazták vagy virgáccsal megfenyítették őket. A Mikulásnak és krampuszainak ezzel az volt az eredeti szándéka, hogy a gyerekeket a közelgő karácsonyra készítsék fel. A népszokás később a játék és a tréfálkozás irányába indult el. A gyerekek fenyítését inkább az álarcos, kormos képű és szarvat viselő krampuszokra bízták. A játékokban a kis ördögök nem csak ijesztgették a gyerekeket, de el is akarták ragadni, ezért Miklós püspök megszégyenítette és láncra verte a krampuszokat.

A 20. században nyugaton a marketingesek egyre inkább úgy alakították ki a Mikulás imázsát, hogy a bírói szerepkörét igyekezték elhagyni, és sokkal hangsúlyosabbá tették ajándékosztó  feladatait. Ez a szemléletváltás Magyarországon is érezhető volt.

Fotó: MTI Fotóbank

A szocialista-érában a Mikulás-ünnep keresztény értelmezését tiltották, Szent Miklós püspök helyett a köznyelvben a inkább a Télapót használták a Mikulásra. A rendszerváltást követően pedig az angolszász befolyás egyre inkább beszivárgott az országba, amelyet az angolszász versek, filmek segítettek elmélyíteni a köztudatba.

Magyarországon, sőt az egész világban Szent Miklós püspök vesztésre áll. A fogyasztói társadalomban egyre inkább válik fősodrúvá az a nézet, miszerint a Mikulás, vagy ahogy manapság az összemosás miatt legtöbben nevezik, a Télapó az Északi-sarkon él, és onnan jön el minden évben rénszarvasaival és szánjával, hogy megajándékozza a gyerekeket.
888.hu
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s