Egyesülhetnek az Aszad-ellenes ellenzéki erők

szírellenzékTöbb tucat szíriai ellenzéki csoport részvételével rendez konferenciát Szaúd-Arábia a jövő hét közepén, amelynek célja, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a nemcsak Bassár el-Aszad elnök erői, hanem gyakran egymás ellen is harcoló rivális fegyveres csoportok – közölték vasárnap az eseményre meghívott szervezetek.

Az Iszlám Hadsereg nevű befolyásos szíriai fegyveres csoport arról számolt be közleményében, hogy a konferenciát december 8. és 10. között tartják meg, bár az egyelőre nem világos, hogy Szaúd-Arábián belül pontosan hol. Két másik szíriai ellenzéki szervezet a Reuters brit hírügynökségnek szintén megerősítette, hogy hasonló meghívót kapott a szaúdi hatóságoktól.

Ugyanakkor a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet egy képviselője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a tárgyalások szerdán kezdődnek majd.

A tanácskozásra a szíriai ellenzéki fegyveres és politikai szervezetek mintegy száz képviselőjét várja Szaúd-Arábia, amely az Aszad ellen harcoló erők egyik legfőbb támogatójának számít. A konferenciára nem hívták meg a szélsőséges szíriai erőket, így az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet és az al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnyát, az an-Nuszra Frontot.

Nem lehetnek ott a tanácskozáson a komoly harci erőt képviselő, s az ország északkeleti részén az IÁ

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s