Ahol természetes a faji érdek védelme: “Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam” – Bibi hanukai ajándéka

“Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam” – jelentette ki a vasárnapi kormányülésen Benjámin Netanjahu miniszterelnök, utalva John Kohn-Kerry amerikai külügyminiszter előző napi szavaira, miszerint az úgynevezett “egyállami megoldás” veszélybe sodorná Izraelnek, mint demokratikus zsidó államnak a jövőjét.

2015-12-06 14_58_55-israel racism - Google keresés - Opera
Netanjahu a palesztinoknak külön államot ígérő megoldási javaslatra utalva kijelentette: “a béke érdekében szükséges, hogy a másik fél is békét akarjon, de sajnálatomra nem ezt látjuk”. Szerinte a Palesztin Hatóságban tovább folyik az uszítás.

Az izraeli kormányfő elítélte Margot Wallstrom svéd külügyminisztert, aki azzal vádolta Izraelt, hogy bírósági végzés nélkül kivégzi a merénylőket.

“Továbbra is megvédjük Izrael polgárait” – jelentette ki.

A kormányülésen úgy döntöttek, hogy hanuka – az ókori zsidó makkabeus felkelők görögök feletti győzelmére emlékező ünnep – alkalmából ötven százalékkal emelik a sorkatonák zsoldját.

Netanjahu kora este a jeruzsálemi Siratófalnál gyújtja meg a kilenc ágú hanukai gyertyatartó (hanukija) első lángját, ezzel is jelezve az 1967-ben megszállt jeruzsálemi óváros feletti zsidó fennhatóságot. Tavaly nem a Siratófalnál, hanem katonák körében gyújtotta meg az első hanukai lángot.

A miniszterelnök a kormányülésen a hanukai ünneppel kapcsolatban párhuzamot vont az ókori zsidók szabadságharca és a jelenkor eseményei közt.

“A hanuka elsősorban egy elszánt kis nép különleges hősiességének ünnepe, amely visszaszerezte függetlenségét és fennhatóságát, fényt terjesztett, elűzve a sötétséget – nagy mértékben ez a mai Izrael története is” – mondta.

Az izraeli politikusok a nyolcnapos hanuka több napján is részt vesznek különböző nyilvános lánggyújtási ceremóniákon.

(MTI nyomán)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s