Miért utálják ennyire a magyarok a románokat? Egy román professzor elárulta

Szerinte a magyarokkal az a baj, hogy állandóan provokálnak miközben egy végtelenül toleráns román nemzettel állnak szembe. A románok soha nem bántottak magyarokat, kifogástalan a viselkedésük. Még az önálló Magyarországot is a románoknak köszönhetjük. A magyarok összes szervezetét az Orosz Föderáció kémszolgálata finanszírozza. Fazakas Attila fordításában az alábbiakban elolvashatjuk a professzor úr teljes, vágatlan agymenését:

“Az információs szolgálatok megakadályozták a nemzeti ünnepre előkészített kézdivásárhelyi merényletet. Láthattuk, a magyarok tiltakoznak, nagy hiba. Feltehetjük a kérdést: miért utálnak ennyire a magyarok? Magyarországon az államfőtől a miniszterelnökön át mindenki korrekt ember, de mindenkinek baja van a románokkal. Mentális probléma, Putyint idézve, ameddig nem gyógyul meg a fejük, nehéz találkozni velük. Nem tegnaptól, hanem 1918 december elseje óta, a magyarokkal baj van. A gond az, hogy ők egy toleráns nemzettel állnak szemben, mely olyan gesztusokra képes, hogy egy pofon vagy egy köpés után, a másik arcát is odatartja. Olvastam George Friedman beszédét, aki nemrég egy könyvet írt. Ő egy euroszkeptikus, aki nem hisz az EU jövőjében, szétesésének elsődleges okát a nemzetek közötti konfliktust tartja. A magyar-román konfliktust első helyre teszi. Elmesélte, hogy anyja, amikor hallotta a „román” szót, mindig köpött egyet. Ezt a chicagói könyvbemutatóján mesélte. Friedman félig zsidó, félig magyar, aki Magyarországon született.

A magyarok azért utálnak minket:

-mert 1918-ban felszabadítottuk őket a kommunista kormányzás alól, 1919-ben eltávolítottuk Kun Bélát
-mert mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy legyen egy önálló Magyarország, amikor egy osztrák tartomány lehetett volna. Csak mi gondoltunk rájuk, hogy legyen egy autonóm köztársaságuk
-mert harcoltunk Erdély felszabadításáért
-mert Sztálin azt mondta, a magyarokat meg kell büntetni, amiért elfogadták az 1918-as első bécsi döntést (sic!) és a magyarok kezdték a háborút.

Néhány francia azt szerette volna, ha Erdély Magyarország része lenne, de Sztálin Magyarországot meg akarta büntetni, amiért a románok ellen indokolatlan háborúba kezdett. Itt van az amerikaiak által kitalált koszovói megoldás. Ők autonómiát kértek, amit az USA másnap elismert. Ha ezek (a székelyek – a szerk.) Székelyföldön autonómiát hirdetnek, másnap az oroszok elismerik ezt az autonóm országot. A magyaroknak nagyon fáj, hogy nekünk stratégiai megállapodásunk van az amerikaiakkal. Nyugodtan sárgaságot kaphatnak, nincs mit csinálniuk. Természetesen mindig ők provokálnak azért, hogy reagáljunk, ne tartsuk oda a másik arcunkat, de mi jó emberek vagyunk. Én eddig egyetlen olyan eseményről sem tudok, amivel a románok bántották volna a magyarokat. Ilyen nem létezik. A románoknak kifogástalan viselkedésük van. A magyarok kiváltságosak Romániában, de meg akarták csúfolni a december elsejei ünnepünket, és fennakadtak a SRI (a mostani Securitate – a szerk.) hálóján. A SRI nem a mostani Securitate (dehogynem – a szerk.), hogy azt tartóztat le, akit akar, ők a törvények szerint járnak el. Ezek a próbálkozók már régóta megfigyelés alatt álltak, mindent tudtak róluk. Ez a realitás. A magyarok nagy része tisztel minket, de vannak ezek a Budapestről irányított és Moszkvából pénzelt forrófejűek. Az összes szervezetüket az Orosz Föderáció kémszolgálata finanszírozza. Következésképpen a magyarok azért utálnak, mert mi vezettük be őket a civilizációba és azt szerettük volna, ha normális kapcsolataink lennének, ezt szeretnénk most is. Ők most Moszkva kártyáiból játszanak. Az európaiakat és Washingtont is zavarja az, amit a magyarok csinálnak, de úgy tartják, az a legjobb, ha békén hagyod őket, mert egyedül kinevettetik magukat.”

Tehát aki ezt az agymenést leírta az Romániában professzor lehet. Most képzeljük el, hogy ha az értelmiség egyik kiemelkedő tagja ilyen súlyos összeesküvés elméletet terjeszt, akkor milyen párbeszédek folyhatnak le egy átlagos bukaresti, külvárosi talponállóban? Könnyen lehet, hogy ekkora sületlenséget ott nem hordanak össze, több kupica pálinka után sem.

 

Advertisements

Miért utálják ennyire a magyarok a románokat? Egy román professzor elárulta” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Azóta amióta Románia értelmisége bamba módon eltűrte, hogy Elena Ceaușescuból professzort, akadémikust csináljanak, azóta a román professzorokkal kapcsolatban erős fenntartásaim vannak!

  2. A roman nemzet vegtelenül toleras nemzet ??? Korup, arulo (23.Aug.1944)es amit a szeme latt nem hagya a keze . Rövidesen megyek RO es egy het utan egy Nögyogyasz orvosi diplomaval fogok haza terni . Az olah orszagban (Wlachia) kutya ugat es a penz beszel . Regi örökles , mar evel születnek .

    • Szerintem nagyon fontos tudni ,hogy két szép arcuk van kedves és toleráns ősi Dák-Trák -Roma kevert nemzetet . Mindig oda álltak ahol haszon volt számukra . Nincs vita Nézzük az IGAZI – történelmet . ezt most csak az tudja ki köztük él . Másnak lila fingja sincs az egészről . Csak amit hall és mondanak és infatilis , debil fejjel elhiszi

  3. Már rég kilyukadt a fenekem,de ekkora badarságot még nem olvastam.Még hogy a Románok vezették a Magyarokat a civilizációba,ez már mindennek a teteje.Ott ahol egy Elena Ceausescu akadémikus lehetett?Rohadt semmire kelő dologtalan,mindenkit eláruló tolvaj nemzet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s