Nekünk nem Mohács kell – Nyugaton egyre nagyobb a félelem

Megint lehullt a lepel, immár a sokadik. A Financial Times mértékadó, piacvezető újságról is kiderült, hogy hiába a sok piacelemzés, a tőzsdék és a gazdasági hírek korrekt, az egész világra terjedő tálalása, ha politikáról van szó, beáll a sorba. Ugyanolyan pitiáner rasszista, homofób, kirekesztő – hogy ne soroljuk a többi jelzőt -, mint hasonszőrű vadliberális társai.

A minap egy cikkében azt írta, képes volt leírni, hogy az ellentét úgy néz ki, hogy az altruista Nyugat áll szemben az idegengyűlölő Kelettel, a veszély pedig az, hogy elterjed a nacionalista, populista beszédmód.

Mielőtt elájulnánk, felháborodnánk és hideglelést kapnánk ettől a mondattól, nem árt legalább jelenségszinten visszaemlékezni az idei év népvándorlással kapcsolatos hazai eseményeire. Mert mint cseppben a tenger, ebben is benne van minden.

Januárban naponta két-háromszáz koszovói határsértő jelentette a híreket. Ez bizonyára érzékelhető volt a déli határon, az ott élők csak láthatták, hogy a buszmegállókban, utakon ismeretlenek százai gyalogolnak, várakoznak. A tavasz elején nőtt a létszám, s az ott élők egyre nagyobb aggodalommal figyelték a fejleményeket. Akkor már őket személyesen érintette ez a különös helyzet, az ország, szép hazám máshol élő lakossága még nem fogta fel a dolgokat. Aztán jött tavasz, a menekültek létszáma napról napra nőtt, most már károkat is okoztak az érintettek letaposott földjein, kertjeiben, mindenütt.

És akkor a magyar társadalom felébredt. Sok megye, nem érintett megye lakossága rájött arra, hogy itt többről van szó, mint a Csongrád megyei lakosság földjein történt károkozásról.

Aztán jött a nyár, amikor már nemcsak koszovóiak jöttek, hanem mindenki, mindenhonnan. Miközben az unió vezérkara éjjel-nappal a görög válsággal foglalkozott, magyarán nem a görögökkel, hanem a manhattani bankokkal, ezt már nem csupán a magyar lakosság látta, hanem a kormány is. És lépett. És mivel ezerszámra jöttek naponta, jött a kerítés. És ezzel persze az egész világsajtó, a sogenannte mértékadó világsajtó minden átka.

A sokk a néhány augusztusi napon történt.

Csongrádban az autópályán tarthatatlan és tegyük hozzá, életveszélyes volt a helyzet. Aztán jött a Keleti pályaudvar. Másfél hét randalírozás, félelem, kiabálás, aztán az a félelmetes exodus az Erzsébet hídon át az M1-esig – ehhez képest a taxisblokád meg a Torgyán-féle Harag Napja csak szűzleányok teadélutánjának tűnik.

És túléltük ezt is. Megúsztuk tömeges haláleset nélkül. A kerítés hatására megszűnt az ostromállapot az autópályákon és Budapesten. Ha jól tudom, a mindenkori magyar kormány Budapestért és az országért, saját országáért felelős. (lehet, hogy nem jól tudom.) De megoldotta helyzetet, az idegtépő állapotok megszűntek.

Közben persze jött az álladó nemzetközi és hazai sortűz. Az előbbiből felejtsük el a horvát miniszterelnök meg az osztrák kancellár hihetetlen vádjait, majd kétnaponta változó helyzetértékeléseit. (Elfelejtjük.) Felejtsük el az unió potentátjainak kétnaponta változó nyilatkozatait. (Elfelejtjük.) Felejtsük el a hazai ellenzék, pontosabban a hazai baloldali törpepártok napi jajgatásait, hogy éheznek a határőrök, éheznek a kerítést építő magyar katonák, éheznek a migránsok, éhezik mindenki. (Elfelejtjük.)

De akkor mi marad?

Mert azért csak itt van ez a Financial Times. Azt mondja, hogy az altruista Nyugat áll szemben az idegengyűlölő Kelettel.

Próbáljuk a hideglelést és az ájulást elkerülni, de nem könnyű. Az álságos és megmagyarázhatatlan  altruista szóval már évtizedek óta bajom van, most ezt hagyjuk. Mi ez a magas pódiumról sugallt kirekesztő ítélet? Mi ez a nagyképű és sommás kijelentés, hogy a Nyugat altruista, a Kelet meg idegengyűlölő? Mi ez a szemét magabiztosság? Mi ez a hazugság?

Egyébként ahogy a magyar társadalom, az „altruista” nyugati és érzékelte a veszélyt, ezt a végkimenetét nem látható migránsözönt. Milyen érdekes, hogy a vezető politikusok és az őket kiszolgáló, az ő érdeküket képviselő megvásárolt nyugati liberális sajtó elhallgatja, vagy rosszallásként közvetíti, hogy Nyugaton is egyre nagyobb a félelem, az elbizonytalanodás és az ellenállás. Ezt persze a legkönnyebb a szélsőjobb térnyerésére kenni. De kérdem, hogy lesznek salzburgi ünnepi játékok? Mi lesz Passauban, Berlinben, Párizsban, Londonban? Mi lesz mindenütt, amikor már naponta tömegverekedések vannak a németországi befogadóhelyeken? És akkor mi a különbség egy aggódó bajor és egy szintén aggódó ásotthalmi polgár között? Ilyenkor a szélsőségek beteges emlegetése csak a vadliberális szerkesztőségek agyréme.

Még annyit a Financial Times boldogtalan szerkesztőinek, hogy Kelet-Európa megszenvedte egy fél évszázadon át a szovjet függőséget, annak finoman szólva minden előnyét. Itt nem volt Marshall-segély, nem volt semmi, csak a vasfüggöny. Lemaradtunk, öt évtized kiesett. S aztán csodák csodájára az Unió tagjai lettünk (?), akkor legalább tisztelni kellene elveszett nemzeti identitásaink újrafelfedezését. Nem vagyunk idegengyűlölők, vagy csak annyira, mint mások, akik féltik német, francia, skót és angol hazájukat.

Szegény Financial Times, százmillió embert vérig sértettél, de még most sem fogod fel, mekkora bakot lőttél.

Forrás: Nekünk nem Mohács kell

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s