„A hibát a rosszul beilleszkedő muszlimokban és romákban kell keresni!”

A véleményvezérek agyonhallgatták a legutóbbi Heti Válasz Sarrazin-interjúját. Alanyunk a német szocdem párt tagja, de amit mond, éppen a baloldal szemében tette első számú közellenséggé. Most sem kíméli a politikai korrektségre érzékenyeket!

Sztankóczy András kollégánk Berlinbe utazott, hogy menekültügyi interjút készítsen Németország legellentmondásosabb és – a példányszámok alapján – legsikeresebb közírójával. Az anyag meg is jelent a múlt csütörtöki Heti Válaszban, ám Thilo Sarrazin szavai annak ellenére visszhangtalanok maradtak, hogy párhuzamba állította a muszlim és a roma beilleszkedés problémáit, és minden létező tabut megpiszkált. Sarrazin arra mindenképpen méltó, hogy felháborodjunk rajta, vagy épp egyetértőleg bólogassunk az interjú olvasása közben.

Jöjjenek tehát a legkeményebb részletek:

„A statisztikák szerint a muszlim bevándorlók rosszul integrálódnak.”

„Mostanra már van egy hetvenéves megfigyelési időszakunk. A negyvenes évek végén jöttek az első muszlimok az indiai szubkontinensről Angliába, az ötvenes években megérkeztek az első észak-afrikaiak Franciaországba, a hatvanas években pedig az első törökök hozzánk. Vannak, akiknek sikerül a beilleszkedés, de ők a kisebbség. Az általános kép, hogy sokan még a harmadik-negyedik nemzedékből is komoly problémákkal küzdenek. Az átlagnál gyengébbek az iskolai eredményeik, átlag alatti a foglalkoztatottságuk, az átlagnál nagyobb mértékben függnek viszont a szociális támogatásoktól.”

„Ez általános tapasztalat Hollandiától Belgiumon és Franciaországon át Németországig. Márpedig ha ennyi különböző helyen ugyanaz a tapasztalat, akkor a hibát a rosszul beilleszkedő csoportban kell keresni, nem a környezetében.”

„Ha ugyanolyan színvonalú oktatás mellett a roma iskolásoknak gyengébb az átlagos teljesítményük, akkor az okokat elsősorban a romáknál kell keresni. A kultúrájukban, a hagyományaikban, a magatartásukban. Márpedig ha ez így van, akkor minden változás csak a csoporton belülről jöhet. Az állam feladata csupán annyi, hogy minden polgárának lehetőleg egyformán jó feltételeket biztosítson. Ha a lehetőségeket az egyes csoportok nem jól használják ki, akkor a hibát nem az ajánlatban, hanem a használóban kell keresni. Egy csoportot nem lehet kívülről felemelni. Soha, sehol. Éppen tanúi lehetünk annak, miként vallott hatvanmillió francia kudarcot a köztük élő ötmillió muszlim integrálásával.”

Forrás: „A hibát a rosszul beilleszkedő muszlimokban és romákban kell keresni!”

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s