Németország 1200 katonát küldene a szíriai bevetésre

A csütörtöki elvi döntés után a német kormány várhatóan kedden jóváhagyja a részvételt, s a parlamentben, a Bundestagban sem lesz hosszú a vita, így a bevetés a tábornok szerint még az idén elkezdődhet.

EPA/MAURIZIO GAMBARINI

“Katonai szemszögből a repülőgépek és hajók működtetéséhez szükséges létszám előreláthatólag 1200 lesz” – mondta Wieker a lapnak. A német részvétel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban a Bundeswehr jelenlegi legnagyobb szabású külföldi bevetése lesz.

Németország az Iszlám Állam elleni szíriai harcba mindenekelőtt a Bundeswehr légierejének (Luftwaffe) Tornado típusú felderítő repülőgépeivel és egy hadihajóval akar bekapcsolódni. A tervek szerint 4-6 Tornado és egy fregatt alkotja majd a német kontingenst. Szakértők szerint legalább kétszáz katona kell szolgáljon a német fregatton, amely a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozót védi majd a Földközi-tengeren. A Bundeswehr vezetése egy üzemanyag-utántöltő repülőgépet is előirányzott a küldetéshez.

A Tornado felderítő gépek két helyszínen, a törökországi Incirlikben és a jordániai Ammanban állomásoznak majd, erről már tárgyalások folynak mindkét országgal.

A légitámadásokban való német részvételt a Bundeswehr főfelügyelője jelenleg  nem tartaná ésszerűnek.

Katonailag ésszerű az, amire szükség van. S az, amire most szükség van, a felderítő tevékenységünk – mondta Wieker, megjegyezve, hogy az IÁ elleni légitámadásokra a koalíciónak elegendő erői és eszközei vannak.

Forrás:
Németország 1200 katonát küldene a szíriai bevetésre

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s