Gyurcsány: A lényeg, hogy lopjunk

Gyurcsány: A lényeg, hogy lopjunkGyurcsány Ferenc arról beszélt ma a Demokratikus Koalíció pártaktíváján, hogy 2018-ban a baloldali ellenzék vezetésével kívánja átvenni a hatalmat. Korábban elloptak ezt meg azt. Most ellopták a törvényhozást, törvényes lett a lopás. A földé, a trafiké, a bánat tudja micsodáé. A lényeg, hogy lopjunk” – mondta a DK elnöke.

Az átvételre készülve jövő év elején a DK nemzeti konzultációt indít a programjáról. Az októberben publikált vitairatában Gyurcsány Ferenc leszögezte:a baloldali pártokat az MSZP-nek kell összefogásra bírnia, mert jelenleg a szocialisták támogatottsága a legnagyobb.

Ezt követően Gyurcsány kifejtette: szerinte a második és a harmadik Orbán-kormány korruptabb az elődeinél. „A korrupció a rendszer önfenntartó erejévé vált, a lényege. Korábban elloptak ezt meg azt. Most ellopták a törvényhozást, törvényes lett a lopás. A földé, a trafiké, a bánat tudja micsodáé. A lényeg, hogy lopjunk” – mondta a DK elnöke.

Gyurcsány kitért rá: a baloldal nem egyezhet ki Orbánnal. „Belebújtok-e újra Kádár langyos köpönyegébe, orbáni átszabásban – pocsékul áll neki –, vagy azt mondjátok, hogy élünk normális európai életet? Ez a kérdés. Nem akarom, hogy olcsójánosok maradjunk”.

Gyurcsány szerint arra a kérdésre, hogy “Mi fog történni Magyarországgal a következő években és mi fog történni akkor, ha vége lesz ennek az átkozott rezsimnek?” az emberek tudják megadni a választ, ehhez a DK februárig meghirdeti a kormányváltás programját, majd arról saját nemzeti konzultációt indít.

Hír Tv

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s