Oroszország: Erdogan fia igazi ISIS olaj miniszter, aki a Szu-24-es lelövése mögött áll

“Ankara védi az ISIS-t, török tisztviselőknek pénzügyi érdekeltségeik vannak a terror csoporttal folytatott olajkereskedelemben,” – Dmitrij Medvegyev, orosz miniszterelnök.

bilal erdogan isis iszlám állam olaj kereskedés ankara török törökország-orosz-oroszország szu-24 su-24 f-16 lelövés-video-2015-új világtudat

Az olcsó szíriai olaj, melyet az ISIS terroristái Törökországba csempésznek lehet a valódi oka az orosz Szu-24 bombázó elleni november 24-én reggel történt támadásnak, számolt be a LifeNews. (1)

A folyóirat szerint a török elnök fia Bilal Erdogan kapcsolatban áll az ISIS terroristáival, és ő irányítja a szíriai olaj áramlását Törökországba. Tény, hogy az orosz repülőgépek hatalmas csapásokat hajtottak végre az olajmezők fegyveresei ellen, ami a török hatóságok számára az utolsó csepp lehetett a pohárban.

Számos szakértő folyamatosan beszélt a török hatóságok legmagasabb szintjeiről, akik együttműködnek az ISIS fegyvereseivel. A médiában még fotók is megjelentek a török vezér fiú örököséről, melyeken az “Iszlám Állam” vezetőivel pózol.

Törökország szándékosan zavarja az orosz katonai műveleteket Szírában, mivel az ország területéről szállította Törökországba az olcsó szíriai olajat az ISIS, és az orosz repülőgépek az üzemanyag szállító teherautók egész oszlopait pusztítják el,” – mondta Ivan Konovaljov, a Stratégiai és Technológiai Elemző Központ szakértő igazgatója.

Emlékezzünk arra, hogy az olajmezőkön végrehajtott orosz légicsapások nagy teret kaptak az elmúlt napokban a médiában. Két napon keresztül az orosz repülőgépek olajtárolókat, finomítókat és számos üzemanyag szállító teherautó oszlopot bombáztak.


Ankara védi az ISIS-t, török tisztviselőknek pénzügyi érdekeltségeik vannak a terror csoporttal folytatott olajkereskedelemben,” – Dmitrij Medvegyev, orosz miniszterelnök.

Néhány török képviselőnek “közvetlen pénzügyi érdekeltsége” van az Iszlám Állam terrorista csoporttal folytatott olajkereskedelemben, mondta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, amikor részletezte a lehetséges orosz szankciókat Törökországgal szemben az orosz repülőgép kedden történt lelövése miatt.

Törökország cselekedetei valójában az Iszlám Állam védelmét jelentik,” – mondta Medvegyev. “Ez nem meglepő, tekintettel arra az információra, amit néhány török képviselő közvetlen pénzügyi érdekeltségéről ismerünk az ISIS által ellenőrzött üzemekben finomított olaj szállításával kapcsolatban.

A török hatóságok felelőtlen és bűnös tettei okozták Oroszország és a NATO kapcsolatainak veszélyes eszkalációját, amely nem indokolható semmiféle érdekkel, beleértve az államhatárok védelmét,” – mondta Medvegyev.

A miniszterelnök szerint Oroszország több fontos projekt megszüntetését fontolgatja Törökországgal, és török vállalatok kizárását az orosz piacról. Oroszország már javasolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Törökországba a terrorista fenyegetésre hivatkozva, ami számos turisztikai szolgáltató esetében jelenti a Törökországba irányuló utak visszavonását.

Oroszország továbbá leépíthet egy gázvezeték projektet, melynek célja az lett volna, hogy Törökország egy fő tranzitországa legyen az Európába szállítandó orosz földgáznak, és az ország első nukleáris erőművének építését.

Törökország lelőtt egy orosz bombázót Szíria felett kedden azt állítva, hogy a repülőgép megsértette a török légteret. Oroszország azt mondja, hogy nem került sor légtérsértésre, és az ellenséges cselekményt “hátba szúrásnak“, és a terrorista erők közvetlen támogatásának véli Szíriában.

Az Iszlám Államnak sok pénze, több száz millió, vagy akár milliárd dollárja van az olaj értékesítéséből. Emellett egy egész nemzet hadserege védi őket. Így érthető, hogy miért viselkednek ilyen merészen és ostobán. Hogy miért ölik meg az embereket ilyen kegyetlen módon. Hogy miért követnek el terrorista cselekményeket szerte a világon, többek között Európa szívében,” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután egy török F-16-os lelőtte az orosz Szu-24-est a török-szír határ közelében.

Tavaly októberben David Cohen, az amerikai terrorizmus és pénzügyi hírszerzési államtitkár azt mondta, hogy az Iszlám Állam napi egymillió dollárra tesz szert az olaj értékesítéséből. “Adataink szerint az elmúlt hónapban az ISIS lényegesen kedvezményesebb áron értékesített olajat különböző közvetítőkön keresztül, köztük Törökországból, akik ezután tovább szállítják az olajat, hogy újra értékesítsék. Úgy tűnik, hogy az olaj egy részét, ami olyan területekről származik, ahol az ISIS működik, eladták a kurdoknak Irakban, azután újraértékesítették Törökországba,” – mondta. (2)

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerint a közvetítők Törökországban nem csak vállalkozók, hanem ankarai tisztviselők. Törökország védi az Iszlám Államot, mert “közvetlen pénzügyi érdekeltsége van néhány török tisztviselőnek az ISIS által ellenőrzött finomítókból származó olaj szállításában.

Igor Yushkov, a Nemzeti Energia Biztonsági Alap politikai elemzője elmondta, hogy Moszkva terrorellenes műveletei Szíriában sokkal nehezebbé teszik ezt az üzletet.

Manapság a teherautó oszlopoknak szét kell szóródniuk, és a hasznos súlyuk is kisebb lett. A műveleteket megelőzően a vevők maguk látogattak el az olajmezőkre, és az összegyűjtést újra kellett szervezniük,” – mondta el a Gazeta.ru-nak. (3) Hozzátette, hogy az olaj kitermelése csökken, mert az ISIS-nél hiányoznak a képzett szakemberek.

Eldar Kasayev, az Orosz Olajipari Unió tanácsának egyik szakértő tagja elmondta, hogy az Iszlám Állam 15-25 dolláros hordónkénti áron értékesíti az olajat, ami sokkal olcsóbb, mint az irányadó Brent 45-50 dolláros kereskedés.

Az újbóli eladásból Ankarának extra jövedelemre van lehetősége, és tovább bombázhatja a kurdokat mondván, hogy a radikálisokat támadja,” – mondta.

(1) – http://lifenews.ru/
(2) – https://www.treasury.gov/press-center/press-releases/Pages/jl2672.aspx
(3) – http://www.gazeta.ru/business/2015/11/24/7912985.shtml

Veterans Today

Fordítás és forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/11/oroszorszag-erdogan-fia-igazi-isis-olaj.html

Reklámok

Oroszország: Erdogan fia igazi ISIS olaj miniszter, aki a Szu-24-es lelövése mögött áll” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az oroszok majd felfegyverzik a kurdokat válaszként,hogy felszabadítsák önmagukat atörök uralom alúl!Beszarnak akkor a törökök!

    • Zoltán! nem hiszem, hogy azt meglépnék, az nem oldaná meg az isil problémáját sem szíriában, sem irakban, csak “olaj lenne a tűzre” egy újabb felfegyverzett, nagyhatalom által felfegyverzett csoport megjelenése a térségben, ráadásul lehet a szírek sem örülnének a dolognak, akik ugye most szövetségesei az oroszoknak, ahogy az irániakkal is ez a helyzet…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s