Az Iszlám Állam vállalta az öngyilkos merényletet az egyiptomi szállodánál

Isis fightersA támadás célpontjává vált hotelt a választási bizottság bázisaként használták.

A hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy a három támadó egyike egy pokolgéppel megrakott autóval próbált meg a szállodának hajtani, de a biztonsági erők tagjai tűz alá vették, aminek következtében a levegőbe repült, mielőtt elérte volna célját.

A konyhában robbantotta fel magát

Két társa bejutott az épületbe. Egyikük robbanóanyaggal megrakott mellényt viselt. A konyháig jutott el, ahol tűzharcba bocsátkozott az őt feltartóztató rendőrökkel és katonákkal, majd felrobbantotta magát.

A harmadik támadó feljutott az egyik szobába, ahol “válogatás nélkül lövöldözni kezdett, aminek következtében az egyik bíró életét vesztette” – áll Mohamed Szamír szóvivő közleményében.

Az al-Vafd című napilap honlapján közölte az áldozatok névsorát is. Értesülése szerint Omar Mohamed Gádd 38 éves bírót a felső-egyiptomi Szóhág tartományból rendelték az egyik el-arísi szavazóhelyiségbe.

Az egészségügyi minisztérium négy halottról számolt be, köztük két polgári személyről. A hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a 12 sebesült között rendőrök, katonák és civilek is vannak.

A CBC egyiptomi hírtelevízió által közvetített felvételeken megrongált bútorokat, golyózáportól átlyuggatott falakat, vértócsákat és üvegszilánkkal borított termeket lehetett látni. Az épületen kívül készült képeken a bejárathoz vezető úton felrobbantott jármű darabjai látszódnak a szálloda közvetlen közelében.

Biztonsági okokból egyelőre nem ismertették, hogy melyik szállodáról van szó, mindössze annyit lehet tudni, hogy a Földközi-tenger partján áll.

Még nem tudni, ki áll a támadás mögött

A merénylet elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett.

A környéket tűzszerészek vizsgálják, mivel fennáll a veszély, hogy az elkövetők további robbanószerkezeteket is elhelyeztek.
A támadásokat egy nappal azután hajtották végre, hogy Egyiptomban véget ért a második szabad parlamenti választások utolsó szakasza.

Hétfőn is volt merénylet

Hétfőn robbantás végzett a rendvédelmi erők egyik tagjával a Sínai-félsziget egy másik településén, Seik-Zuveidben. Egy házi készítésű robbanószerkezet repült a levegőbe, amikor a rendőrség egy járőrautója elhaladt mellette. A robbanásban két rendőr megsebesült.

A Gázai övezethez és Izraelhez közeli, főleg beduinok lakta sivatagi határvidéket az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegváraként tartják számon.

Megfigyelők szerint a történtek újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági erők valóban urai-e a helyzetnek a konfliktuszónában, és az ország más vidékein. A CBC hírtévé ugyanakkor a támadókat feltartóztató biztonságiak teljesítményét emelte ki, amely nélkül valószínűleg nagyobb lett volna a vérontás.

A választások biztonságára csak az említett környéken hatezer katona vigyázott, a légtérben Apache típusú katonai helikopterek köröztek, a vidéket ejtőernyősök és a hadsereg kommandós egységei pásztázták.

Mindez ráadásul három héttel azután történt, hogy egy orosz repülőgép 224 utassal a fedélzetén lezuhant a mostani merényletek helyszínétől körülbelül 70 kilométerre délre. A Sínai Tartomány órákkal a Sarm-es-Sejkből felszállt gépet ért szerencsétlenség után bejelentette, hogy a dzsihadisták által a fedélzetre juttatott bomba okozta a tragédiát.

Ez utóbbi változatot Moszkva megerősítette, Washington és London pedig valószínűnek nevezte. Kairó továbbra is türelemre szólít fel, azt hangsúlyozva, hogy a vizsgálatok lezárása előtt lehetetlen megállapítani a katasztrófa okát. Egyiptomi illetékesek szerint a vizsgálatok akár évekig is eltarthatnak.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s